Sokszor éreztem úgy, hogy az élet csak játszik velem. A déjà vu érzésével rohangálva futottam körbe-körbe, de a félelmeim nem engedték felismerni a kérdésekre kapott válaszokat. Pedig minden ott volt a szemem előtt, de én nem akartam tudni róla. Fejjel rohantam a falnak, és egyáltalán nem törődtem azzal, hogy esetleg fájni fog.

Egy idő után beláttam, hogy az önmagammal szembeni rugalmasság hatalmas kincs. Nem érdemes a felmenőktől örökölt sors mögé bújva állandóan visszamutogatni. Ahogy az elavult, rég életképtelenné vált hagyományokat sem érdemes erőltetni pusztán azért, mert a nagymamám is egy életen át szenvedett és ezért nekem is „ki kell bírni”.

Felismerni és tanulni az élettől kapott feladatokból, merni változtatni ott, ahol kell, ez a vágyott jövő záloga.